Vőneki Lajos pálinkafőzdéje

A pálinkafőzés évszázadok óta a magyar vidéki élet és kultúra egyik legmeghatározóbb hagyománya. Amikor elhatároztam, hogy fotósorozatot készítek a témában, olyan helyszínt kerestem, amely a lehető legautentikusabban mutatja be ezt a hazai tradíciót. Így találtam rá a röszkei tanyavilágban Vőneki Lajosra, arra az ötödik generációs pálinkafőző mesterre, akinek családi főzdéjének története egészen 1887-ig nyúlik vissza.

 

A tanyára belépve az embert azonnal megcsapja a történelem hangulata. A falakat megszámlálhatatlan régiség, valamint a hajdani paraszti életet meghatározó szerszámok és használati tárgyak díszítik. A látvány egy gazdag skanzent idéz. Lajos szinte mindennek tudja az eredetét és a háttértörténetét, sőt, a hozzá visszatérő vendégek maguk is gyakran lepik meg őt újabb érdekes régiségekkel, tovább bővítve ezt a különleges gyűjteményt.

 

Két napot töltöttem a tanyán, hogy minél közelebbről élhessem meg a főzde mindennapjait. Aki Lajost választja, annak ki kell vennie a részét a munkából, hiszen a mester egyedül viszi a főzdét. Szivattyú helyett kézi erővel töltik be a cefrét az üstbe, a fűtés pedig fatüzeléssel történik. A lepárláshoz szükséges rőzsét, kukoricacsutkát és tűzifát maguknak a bérfőzetőknek kell biztosítaniuk. Ez a közös munka rendkívül összetartó, közösségépítő légkört teremt. Miközben ropog a tűz és készül a párlat, Lajos lelkes mesélését hallgatni igazi időutazás.

 

A hely igazi varázsa a felhalmozott szakértelem mellett éppen az, hogy az ember maga is részese lehet az elkészülés pillanatának: a cefre betöltésétől kezdve a lefolyó párlat fokolásán át egészen az első kóstolásig. A történet iróniája, hogy pont ez a fizikai közreműködés tántorít el néhányakat a bérfőzéstől, akik csak a kész italt szeretnék átvenni. Pedig ennek a hagyományos eljárásnak a figyelemmel kísérése már önmagában is felejthetetlen élményt nyújt.