Amit érdemes megnézni-látnivalók, helyi nevezetességek



 

 


 

 

RÖSZKE Képgaléria

 

 

Alig 1 km-re a nemzetközi főút mórahalmi leágazásától találjuk a „kancsalszéli” iskolát. Az egy tantermes, tanítói lakással együtt épült iskola Szeged tanyai népiskoláinak egyike volt. 1964-ben zárta be kapuit, azóta magánlakásként működik, udvarán Polyák Ferenc, népi fafaragó, parasztember portréja látható.

A Mórahalom felé vezető út északi oldalán a Nagyszéksós-tó, kicsit tovább délre a Kisszéksós-tavat tüntetik fel a térképek. A Madarász-tó náddal-sással borított szélei és szigetei nádi-és vízimadaraknak adnak otthont, a nyílt vízen pedig nagy foltokban virágzik a tavirózsa. A környék nevezetessége még a helyi védettség alá helyezett Molnár-rét és a közelben létesített Tanösvény, mindkettő a Beretzk Péter Természetvédelmi Klub színvonalas munkáját dicséri.

A környező erdőkben vadászni, a gyálai Holt-Tiszán horgászni lehet.

A Röszkére látogatók sétáik alkalmával megtekinthetik a Petőfi Sándor Művelődési Ház és Községi Könyvtár épületét. Néhai kultuszminiszterünk, gr. Klebelsberg Kunó az egész országot átfogó népiskolai és kulturális fejlesztési programja eredményeképpen, 1931. június 14-én nyithatta meg kapuit a róla elnevezett művelődési ház. Mellszobra az épület előtt örök emléket állít munkásságának, és kőbe zárva hirdeti szellemiségét. Ma az egyik legismertebb magyar költő, Petőfi Sándor nevét viseli a ház. A művelődési ház parkjában található az I. világháború hőseinek emlékműve, mellette Nagy Imre vörös márvány domborműve.

A római katolikus templomot 1913-ban építették páduai Szent Antal tiszteletére, berendezésének nagy része az 1923-ban elbontott szegedi Dömötör templomból származik. A templom stílusát tekintve a román és a szecesszió keveréke. A mellette álló II. világháborús emlékmű szenvedő, elgyötört emberalakja az emberiség keresztjét jelképezi.

2003. februárjában szentelték fel a falu központjában, a főtéren álló Szent Antal szobrot, mely Serbán Bonaventura csángó magyar szobrász műalkotása. A látnivalók között kell megemlítenünk a Vasas Szt. Péter szobrot és a szépen karbantartott útszéli kereszteket, melyekről részletes anyag található képekkel és térképpel a www.plebaniahivatal.roszkenet.hu weboldalon.

A falu belterületén láthatunk még napsugárdíszes házdíszítést, vagy más néven napsugárdíszes oromzatot, mely a 18. századi Szeged környéki parasztházak jellegzetes díszítése volt.

A Röszkei Paprika Park a szegedi fűszerpaprika termelő tájkörzet szívében, Röszkén található. A Parkban bemutató üzem és kiállítás működik, ahol a fűszerpaprika szárító és őrlő üzem működés közben tekinthető meg, állandó kiállítás keretében bemutatják a fűszerpaprika származását, felhasználását és értékeit, a paprika-kutatás történetét, a hagyományos és modern feldolgozás technológiáját és eszközeit, a magvetéstől az őrlemény előállításáig. A kiállítás magyar, angol és német nyelvű, bejelentkezés alapján idegenvezetést biztosítanak a PaprikaMolnár Kft. munkatársai. Közvetlen közelében az európai színvonalú, minden igényt kielégítő Forró Fogadó és Camping a dél-alföldi konyha ízeivel várja az idelátogatót. Nyitott úszómedencéje, horgásztava a szabadidő kellemes eltöltésére biztosít tartalmas kikapcsolódást. Napjainkban nyitotta meg kapuit az autópálya csomópontja mellett a Dobó-féle vendégház. Minden nyugalomra és pihenésre vágyó számára melegen ajánljuk, hiszen hatalmas parkkal, teniszpályával, horgásztóval, quaddal, vendégházzal és megannyi kikapcsolódási lehetőséggel várja a látogatókat.