Sportköri Hírek



2018.Január.


 

TÁMOGATÓINK:

          Röszke Község Önkormányzata    

 

SPORTKÖRI HÍREK


Kedves olvasóim, 2018 első Suttogójának sportoldalán, kisfalunk minden egyes lakójának kívánok, erőt, egészséget, sikerekben gazdag Boldog Új Évet!


LABDARÚGÁS: Mindjárt az Újév elején vissza kell, hogy tekintsek az Óév utolsó napjaira, amikor is az U-7, U-9, U-11, U-13, korosztályú gyerekeinknek is, bezártuk az évet! A labdarúgó szakosztály minden évben, mindegyik korosztálynak szervez, vendéglátással egybekötött óév búcsúztatót! A felnőttek után az U-19 évzárója, a bajnokság befejezése után meg lett tartva, a „Bozsik” tornákon résztvevő korosztályoknak viszont, még tartoztunk ezzel. Decemberben a sportcsarnokban lettek össze toborozva a gyerekek. Egymás elleni, kötetlen játékot szerveztek az edzők, minden korosztálynak. Örömmel tapasztaljuk, hogy ebben a kórban micsoda türelmetlenséggel, vágyakozással várják a labdát, hogy végre játék legyen! Nagyon jó lenne, ha ezt a lelkesedést tartóssá tudnánk bennük teremteni, egészen a felnőtt korig, mert akkor nagyon sok kis „sztár”, indulhatna tőlünk, hogy megvalósítsák a mostani álmaikat! A mini meccsek lejátszása után, következett a vendéglátás, ami már mondhatni hagyományosan, pizza és kóla. Rögtönzött közvélemény kutatásunkból kiderült, hogy legtöbb szülőnél otthon, tiltva van ez az étek, és itóka, na, mármost, akkor a gyerekeknél ez természetesen jövő kívánság volt, „hogy akkor csak is pizza és kóla legyen a menü”! Így is történt, a gyerekek ugyanolyan lelkesedéssel ettek és ittak, mint ahogyan a játékot játsszák, szépen lassan el is fogyott minden, a vendéglátás végére. 

Mint már többször írtam, és mondottam is, még egyszer szeretném hangsúlyozni annak fontosságát, hogy a szülők a gyermekeik érdekében, támogassák az egyesületet! Támogassák és ösztönözzék azzal, hogy nem a számítógép előtt ül, hanem edzésre, tornára, mérkőzésre engedik, és nem a büntetés tárgya a sportolás? Az évzárón, én személyesen megköszöntem a jelenlévő szülőknek a hozzáállásukat, most szeretném megköszönni nekik is még egyszer, és azon szülőknek is, akik nem voltak ott, de hasonló képpen gondolják, mint mi az egyesületben! 

 

  

A 2017-2018 évi már megnyert TAO pályázatunk tárgya a sportcsarnokunk vizesblokkjának, öltözőinek teljes felújítása! Nem várhatott tovább a megvalósítás, mivel az igen intenzív használat, és az eltelt évek igencsak indokolják a munkák elvégzését a csarnok kiszolgáló helyiségein! Kapóra jött a lehetőség, hogy az éppen aktuális TAO pályázatba be lehetett illeszteni az elképzelésünket! Mivel ez több milliós beruházás, feladta a leckét a támogatók keresése és segítségükkel a pénz előteremtése! Az idő rövidsége, a megvalósításhoz szükséges források előteremtése majdnem keresztül húzta a számításainkat. A beadási határidőre azonban, mégis csak sikerült összehozni és megfelelni az MLSZ által támasztott követelményeknek! Azért viszont, hogy ez sikerült, hálás köszönettel tartozunk, elsősorban a támogatóinknak!

Köszönet a Röszkén működő, UNILEVER Magyarország Kft. - nek, Konecsni Péter pénzügyi igazgatónak, dr. Molnár Kálmán jogi igazgatónak, és természetesen, köszönet a Röszkei gyáregység menedzsmentjének!

Köszönet a Deszken működő, TAUGÉP Gumiipari Gépgyártó és Kereskedelmi Kft. - nek, és  vezetőjének, Fodor Orsolyának!

Köszönet a Röszkén működő, Euro - Chicken Kft. - nek, és vezetőjének, Kovács Ferenc Attilának!

Köszönet a Röszkén működő, MOLTECH AH Anyagmozgatás és Hajtástechnikai Kft. - nek, és vezetőjének, Molnár Csabának!


Továbbá köszönet illeti mindazokat, akik a pályázatunk megvalósításához munkájukkal járultak hozzá, hogy az iskola tanulói, a település lakói, az egyesületi és tömegsportban működők, újra a mai kornak megfelelő infrastruktúrával működő sportcsarnokot használhassanak!

HB