SPORTKÖRI HÍREK



2017. December.


 

 

 

 

 TÁMOGATÓINK:

 

          Röszke Község Önkormányzata    

 

SPORTKÖRI HÍREK


Tisztelettel köszöntöm a kedves böngészőt honlapunk decemberi sportoldalán.

 

LABDARÚGÁS: Csongrád Megye U-19 korosztály 2017-2018 őszi fordulók


14. forduló: ST. Mihály FC SE – Röszke SK: 3 – 2 (0-0).


A mérkőzés krónikája röviden: Már az indulás ST. Mihályra is problémás volt, ugyanis tíz játékos jelentkezett játékra, ebből kilenc tudott pályára lépni! A tízediket a szombat este, oly mértékben megviselte, hogy őt nem tudtuk bevethető állapotba hozni, ugyanis a másnaposságával volt elfoglalva!!! A hazaiak ilyen felállásban is, csak nagy nehezen tudták a győzelmet megszerezni! Kis szerencsével, a Röszkéé is lehetett volna a három pont!!!

Góllövőink: Vass Gergely, Csikós Dominik.

Mindenképpen dicséret illeti, a mérkőzést lejátszó kilenc embert, egyszer a játékukért, másodsorban, az egész évi helytállásukért! Ők tekinthetők az U-19 magjának, ha edzésre nem is mindenki, de a mérkőzésekre számíthattunk rájuk, tartották a szezon elején tett ígéretüket. Takó Patrik, Tanács Kornél, Ördögh Balázs Tibor, Szögi Márk, Tari Zoltán, Mulati Dániel, Csikós Dominik, Vass Gergely, Ördög Csongor.


15. forduló: A Röszke SK, szabadnapos volt.


A tavaszi kezdés előtt, „családlátogatást” fogunk megejteni, az edzésre-mérkőzésekre nem járó, U-19 es játékosok szüleivel szeretnénk elbeszélgetni, hogy vajon tudja e, hogy mit csinál, vagy mit nem csinál a gyereke! Akik a cipő támogatást (10000FT) igénybe vették, és nem járnak, vissza kell téríteni a támogatási összeget! A bajnokság nem kívánságműsor, ha „közkívánatra” beneveztünk, az egyesület is befizette a nevezési összeget, végig kell játszani az utolsó mérkőzésig, erre az adott szó, és az őszi indulásnál tett ígéret is kötelez!!!


Egyesületi dicséretben részesül, Tari Zoltán U-19 korosztályban játszó játékosunk! Tizennégy éves kora ellenére, a magasabb korosztályban helyt áll, stabil, jól játszó játékosa csapatának. Az edzésekről és a mérkőzésekről nem hiányzik, példamutató hozzáállással végzi az edzéseket, és mindig jó játékkal járul hozzá csapata győzelmeihez!

 

 

Hely.

Csapat

M

Gy

D

V

Lg

Kg

Gk

P

 

 

1.

SÁNDORFALVI UKSE

12

9

2

1

42

17

25

29

 

 

2.

MUFC - Kiszombor

12

8

1

3

44

30

14

25

 

 

3.

TÖMÖRKÉNY KSE

12

7

1

4

40

26

14

22

 

 

4.

KSE BALÁSTYA  

11

6

1

4

43

33

10

19

 

 

5.

RÖSZKE SK

12

6

0

6

43

34

9

18

 

 

6.

CSANYTELEK SC

12

6

0

6

42

49

-7

18

 

 

7.

APÁTFALVA SC

12

5

3

4

27

21

6

18

 

 

8.

FOLIAPLAST-BORDÁNY SK

12

5

3

4

33

30

3

18

 

 

9.

NAGYMÁGOCS SE

12

5

2

5

37

31

6

17

 

 

10.

ST. MIHÁLY FC SE

12

4

1

7

32

39

-7

13

 

 

11.

SZÉKKUTAS TC

12

3

1

8

22

51

-29

10

 

 

12.

MÓRAVÁROSI KINIZSI

11

3

0

8

26

31

-5

9

 

 

13.

SZŐREGI RSE

12

2

1

9

29

68

-39

7

 

 

 

 

Csongrád Megye II osztály 2017-2018 őszi fordulók.


14. forduló: ST. Mihály FC SE – Röszke SK 1 – 2 (0-1).


A mérkőzés színvonala, meg sem közelítette, a rég játszott szomszédvár derbik hangulatát! Azoknak „hangulata” volt, sok néző, jó játék, mindegy volt a tabellán hól tanyáztak a csapatok, a szomszédvár derbire a sánta is felgyógyult, és kifulladásig küzdött a társaival a győzelemért! Röszkén emlékszem, Gyálarét csapata vendégeskedett, fúvós zenekar játszott a nézőknek, a pálya körül tömött sorokban, hazai és vendég szurkolók bíztatták kedvenceiket! Még egyszer leírom, ezek a derbik kiemelt események voltak a falu életében!!! Visszatérve álmodozásaimból a jelenbe, két hibát hibára halmozó csapat birkózott egymással, szórakoztatva az öt hazai, és az öt vendég szurkolót!  Mégis azért két momentum a mérkőzésből, az első Papdi Csaba élményszámba menő félpályáról rúgott gólja, és a második, egy oldal beadásból, okosan bebólintott fejesgólja, feledtette az egész mérkőzést!


15. forduló: Röszke SK – Csengele KSE: 2 – 2 (1-1).


Lehetne úgyis felvezetni ezt a rangadót, hogy Röszke SK – Konc Miklós: 2 – 2 (1-1) !!!              A mérkőzés előtt, a tabellán második Röszke, fogadta az akkor harmadik Csengelét. Ezek a mérkőzések a rangadók, mert a győztes előrébb lép, a vesztes lemarad, de mindenképpen élesedik a verseny a győzelemért járó, három pontért! Védekezésre rendezkedett be a Csengele, a Röszke próbálta ráerőltetni akaratát a vendégekre.

 

 

Az őszi szezont, a második helyen záró csapat: álló sor: Pördi Péter edző, Szurcsik Péter, Bajusz Róbert, Berta Martin, Ördögh Kristóf, Bárány András, Papdi Szabolcs, Papdi Csaba, Földesi Gábor. guggolnak: Pipic Barnabás, Fodor Tibor, Hatala Kristian, Hatala Ákos, Kovács Gergő, Fehér Bence, Fodor Norbert, Tanács Attila csapatkapitány.


Sorozatos támadások után, kisebb nagyobb helyzetek ismétlődtek, sajnos egymás után kimaradtak, a „bunker” focit játszó vendégekkel szemben. Ilyenkor szokott sajnos jönni a gól, és jött is, Konc Miki megszerezte a Csengelének a vezetést! Nem sokáig örülhettek neki, mert négy perc múlva, megvolt az egyenlítés 1-1. A két gól után, ugyanúgy folytatódott a mérkőzés, mint előtte, a vendégek védekeztek, a hazaiak támadtak, ám a helyzetek sorra kimaradtak! A szünet után nagyobb sebességre kapcsoltak a hazaiak, de hiába voltak helyzetek, nem sikerült gólra váltani őket. Nem úgy a Csengele, kontratámadásuk vége szabadrúgás, jött megint Konc Miki, 1-2, megint vezettek a vendégek! Görcsös akarással küzdött a Röszke, sorra dolgozta ki a helyzeteket, míg az ellenfél és edzője, reklamálással bombázták a játékvezetői hármast! A hetvenkettedik perc hozta meg az egyenlítést egy formás támadás után. Még nagyobb elánnal támadtak a hazaiak, a vendégek, reklamáltak és húzták az időt! Megszaporodtak a sárgalapok, a Röszke hármat, míg a Csengele négyet kapott ebben az időszakban! Sajnos nem sikerült, a mérkőzés hátralévő részében előnyre szert tenni, így maradt a döntetlen! Góllövőink: Pipic Barnabás, Ördögh Kristóf.

 

 

Csongrád Megye II: A Röszke SK játékosa, Pipic Barnabás, 18 góllal lett az őszi szezon gólkirálya! Barna három góllal előzte meg riválisait! Gratulálunk neki!

 

Hely.

Csapat

M

Gy

D

V

Lg

Kg

Gk

P

 

 

1.

M-FOCI KFT. II

15

14

0

1

46

14

32

42

 

 

2.

RÖSZKE SK

15

10

1

4

45

28

17

31

 

 

3.

KISZOMBOR KSK

15

8

3

4

37

28

9

27

 

 

4.

CSENGELE KSE

15

7

5

3

37

28

9

26

 

 

5.

SZEGEDI VSE II

15

7

4

4

29

20

9

25

 

 

6.

H-FEST SZÉKKUTAS TC

15

8

0

7

34

26

8

24

 

 

7.

MÓRAVÁROSI KINIZSI

15

6

6

3

33

25

8

24

 

 

8.

KSE BALÁSTYA  

15

7

1

7

35

38

-3

22

 

 

9.

APÁTFALVA SC

15

5

4

6

17

23

-6

19

 

 

10.

TÖMÖRKÉNY KSE

15

5

3

7

19

20

-1

18

 

 

11.

MINDSZENTI SPORT CLUB SE

15

4

5

6

32

30

2

17

 

 

12.

ÜLLÉSI ISE

15

3

6

6

18

33

-15

15

 

 

13.

CSANÁDPALOTA FC

15

3

4

8

18

29

-11

13

 

 

14.

ST. MIHÁLY FC SE

15

3

3

9

26

37

-11

12

 

 

15.

NAGYMÁGOCS SE

15

3

3

9

28

45

-17

12

 

 

16.

CSANYTELEK SC

15

2

2

11

18

48

-30

8

   

 

A tabellát nézegetve, jó érzések öntenek el, hiszen a megye háromból feljutó csapatként, az őszi szezon végén, a második helyen áll a Röszke felnőtt csapata, nem várt siker! Természetesen messze még a vége, de ha át tudja menteni a csapat, az őszi formáját tavaszra, akkor kellemes gondjai lesznek a vezetésnek, hogy hogyan is tovább!


Az ez évi Suttogó utolsó számában, szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki tesz azért valamit, hogy a sportkör gördülékenyen, gond nélkül működjön. Legyen az játékos, versenyző, szurkoló, támogató, edző vagy csapatvezető, köszönöm az egyesület nevében!

A közelgő ünnepek alkalmából, Kellemes Karácsonyi Ünnepeket, és Boldog Újévet kívánok, kis falunk minden lakójának!

HB