Konferencia és Képzési Központot adtak át Röszkén -- 2007-06-14


 

Röszke és Magyarkanizsa közös együttműködésének eddigi legjelentősebb produktuma a röszkei Konferencia és Képzési Központ megépítése.

A két szomszédos település, Röszke és Magyarkanizsa között legalább tíz éve élő kapcsolat van, az együttműködés eddig elsősorban a kultúra, az oktatás és a környezetvédelem területére terjedt ki .

A vajdasági és a Csongrád megyei település az Európai Unió Interreg pályázatán nyert 112 millió forint, illetve 53 ezer euró támogatást egy gazdaságfejlesztési tükörprojekt megvalósítására.

Röszkén a polgármesteri hivatalt kibővítve hoztak létre egy képzési és konferencia központot. A röszkei intézményben helyet kapott egy oktató- és egy konferenciaterem, melyet a legmodernebb informatikai és audiovizuális eszközökkek, valamint szinkrontolmács rendszerrel szereltek fel. Az új közintézmény elsősorban a helyi lakosokat, civil szervezeteket és vállalkozásokat szolgálja, de helyszíne lehet kiállításoknak, képzéseknek, nemzetközi találkozóknak, illetve házasságkötő teremként is funkcionál majd.

Magyarkanizsán az uniós pályázaton elnyert támogatásból egy már működő oktatási intézményt szereltek föl korszerű audiovizuális és informatikai eszközökkel. Az épületben inkubátorházat is létrehoznak, amely fiatalok kezdő vállalkozásainak adhat otthont.

 

 

KÉPGALÉRIA