Sportköri Hírek



218.Október.


 

 

 

TÁMOGATÓINK: 

 

         Röszke Község Önkormányzata    

 

SPORTKÖRI HÍREK


Tisztelettel köszöntöm a kedves böngészőt, honlapunk októberi

sportoldalán.

LABDARÚGÁS: Felpörögtek az események az utánpótlás korú gyerekeink számára! Minden hétvége foglalt, hol Bozsik torna, hol fesztivál van beiktatva. Egyik héten az U-7, U-9, a másik héten az U-11, U-13 korosztályt kell utaztatni, felváltva Mórahalomra, Rúzsára, és Balástyára! Legnagyobb örömünkre nagyon lelkesek a gyerekek, várják a hétvégéket, és az edzéslátogatottsággal sincs probléma. Szorgalmasan elvégzik, az edzők által rájuk osztott feladatokat, a labdával és játékkal, minden edzésgyakorlatot el lehet végeztetni velük!   Örömre és bizakodásra ad okot, a lassú létszám szaporodás is, a legkisebbek körében, hiszen ők lesznek azok, akik majd fokozatosan a nagyobbak helyére lépnek, ahol most még sajnos létszám hiánnyal küzdünk!

 

 

Edzők és gyerekek Balástyán, az U-7 U-9 fesztiválon.

 

CSONGRÁD MEGYEI U – 14 UTÁNPÓTLÁS BAJNOKSÁG: Péntek délutánonként folyik az U-14 korosztály bajnoksága, felváltva idegenben és hazai pályán!


3. forduló: Röszke SK – Ásotthalmi TE 2 - 3 (0-0)

A félidei eredmény is bizonyítja, hogy két egyenrangú csapat játszott egymással! A második félidőben a Röszke hamarabb elfáradt, és a sok helyzetkihagyás miatt, nyerhető mérkőzést veszítettek el a hazaiak! 

Góllövőink: Császár Richárd, Tari Krisztián.


4. forduló: Röszke SK Üllési ISE 2 – 1 (0-0)

A sok helyzet kihagyása, majdnem megbosszulta magát! Egy gólt sikerült rúgni az első félidőben, és egyet sikerült berúgni a második félidőben! 

Góllövőnk:Szekeres Ádám (2)                                                                                                                                                                                                                          

5. forduló: Röszke SK – Móravárosi Kinizsi 0 – 4 (0-0)

Egy félidőt bírt a Röszke! A második félidőben az erőnléttel, az akarattal, és a játékkal volt nagy baj, így a vége, természetesen vereség!

 

CSONGRÁD MEGYEI U – 19 UTÁNPÓTLÁS BAJNOKSÁG „B” CSOPORT

Az ötödik fordulóban a bajnoki kiírás szerint, szabadnapos volt a csapat, ellenfél hiányában!

  

6. forduló: Röszke SK – Székkutas TC 2 – 3 (0-1)

Ezen a mérkőzésen a vendégek jobban akarták, és jobban is érvényesítették az akaratukat, ez az eredményben is megmutatkozott!

Góllövőink: Ruzsity Tamás, Mulati Dániel

 

 

A Székkutas ellen pályára lépő csapat.

 

7. forduló: Csanytelek SC – Röszke SK 1 – 0 (1-0)

Már az indulás problémás volt, ugyanis az utolsó pillanatban lett meg a tizenegy utazó játékos! A játékért, a küzdésért, dicséret az ott lévőknek! A mérkőzést a félpályáról rúgott, nagy potya gól döntötte el, ez a kapussors! A helyzetek alapján a döntetlen igazságosabb lett volna!


8. forduló: Röszke SK – Mórahalom VSE 4 – 6 (2-2)

Sajnos nem láttam a mérkőzést, így az elmondottakra hagyatkozhatom. Az biztos, hogy a gólgazdag jelzőt lehet használni, hiszen tíz gól egy mérkőzésen, nem semmi! Egyszer kettő góllal, majd egy góllal vezetett a csapat, végül mégis kikaptak kettő góllal! Hazai pályán két gólos előny, a vége mégis vereség, tehát a végjátékban is nagyot kell javulni!

Góllövőink: Ördög Balázs (2), Tari Zoltán, Mulati Dániel


A kilencedik mérkőzés, a Tömörkény kérésére, el lett halasztva a bajnokság végére!


CSONGRÁD MEGYEI I. OSZTÁLY


6. forduló: Röszke SK – Csongrád TSE 1 – 2 (0.2)

 „Az első félidőben a hazaiak bent maradtak az öltözőben!!!” Félidő kettő nulla, ebből az egyik gól szépség díjas! A második félidőben kevés volt a „sebesség váltás”, a szerencse sem akart, a helyzetek értékesítésében hozzánk társulni!

Góllövőnk: Márki Kornél


7. forduló: FK 1899 Szeged – Röszke SK 0 – 4 (0-2)

Sajnos hivatalos elfoglaltságom miatt, nem tudtam ezt a mérkőzést megtekinteni! Elmondások szerint, a szebb napokat megért Szeged, nem volt egy „súlycsoportban” a vendégekkel! A dicséret azért kijár a Röszkének!

Góllövőink: Berta Martin, Bárány András, Szücs Szasa, Kovács Gergő


8. forduló: Röszke SK – Szőregi RSE 1 – 2 (0-2)

A bírói sípszót követően a Szőreg, mint a buldózer támadt a megszeppent Röszkére! A teljes és hatásos letámadásnak, meg is lett az eredménye, 0-2! A második félidőben próbálkoztak a hazaiak, sajnos csak egy gólt sikerült lőni, a szerencse és a bírók nem velünk voltak!!! Nagyon megérzi a csapat a sérülteket, azt, aki hiányzik, és azokat is, akik részben játszanak!                                   

Góllövőnk: Papdi Csaba


9. forduló: Bordány SK – Röszke SK 3 – 0 (1-0)

Az öltözőben megbeszélt játék taktikát, hét percig tudta a csapat tartani!!! A bekapott gól felrázta egy kicsit a vendégeket, egyenlő erők küzdöttek, sőt azt mondhatom, támadóbb lett a Röszke játéka. Sajnos a kapu előtt elfogy a tudomány, és sorra kimaradnak a helyzetek! A második félidőben mindkét csapatnak voltak nagy lehetőségei! Az eredmény támadásra kényszerítette a vendégeket, hogy legalább az X meglegyen. Sajnos a helyzeteket a második játékrészben sem sikerült értékesíteni! A nagy rohanásban viszont, a 82. és a 85. percben két megingás elég volt, és a Bordány könyörtelenül kihasználta a védelem hibáit!


Az egyesület labdarúgó szakosztálya, és a játékosok nevében, szeretném megköszönni azoknak a szurkolóinknak, akik „baráti kört” alkottak, és megvendégelik a csapatot! Igaz az eddig elért eredmények nem nagyon szolgáltak rá, de a „remény hal meg utoljára”, szokták mondani! Mi azért továbbra is bizakodva tesszük a dolgunkat, mindenki végzi a feladatát, a jövőbeli sikerek reményében!

HB