Nagy Rita sportoló




„Településünk, közösségünk életében fontosak a hagyományok és a sok évtizedes munka elismerése, de legalább ilyen kiemelkedő jelentőségű, hogy meglássuk és megláttassuk azokat a fiatalokat, aki mérhetetlen kitartással és akarattal érik el kivételes eredményeiket, példát mutatva korosztályuk más fiataljai, sportolói felé is!

Nagy örömmel és büszkeséggel mondhatom, hogy Röszkének is van kivételes eredményeket elérő fiatal sportolója, aki ifjú hölgyként, egy igazán férfias küzdősportban, a kick-boxban ért el kimagasló, mindannyiunk elismerésére méltó eredményeket.

17 éves kora óta tagja sportága válogatottjának, emellett a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki karának hallgatójaként végzi egyetemi tanulmányait. 2016 évben  kick-boksz sportágban egy ezüst érem mellett, kedvenc kategóriájában, kick-light-ban az írországi Dublinban megrendezett világbajnokságon világbajnoki aranyérmet szerzett!


Röszke Község Önkormányzat Képviselő-testülete kimagasló sporteredményei elismeréseként díjazza Nagy Rita világbajnok sportolót!


Rita családjában a küzdősportok igen népszerűek voltak, hiszen nagypapája boxoló, édesapja pedig birkózó múlttal dicsekedhetett, így, ő is a küzdősportok közül választott. Reméljük, hogy eredményeiben Röszkének, a nevelő egyesületének is nagy szerepe van, hiszen Rita sok-sok éven keresztül a Röszkei Sportkör kick-box szakosztályában sportolt, nevelő egyesületében, Röszkén szerezte meg azokat az alapokat, ami a későbbi sikereinek kovácsa is lehetett.

Persze nincsenek szép eredmények, sikerek, önfeláldozás, kemény munka és kitartás nélkül! Ritában minden képesség és készség megtalálható, ami alapja fantasztikus sikereinek! Minden nap Röszkéről buszozik Szegedre az egyetemre, a tanulmányok mellett a hét minden napján edz, mindemellett egy mosolygós, kedves és életteli kis hölgy, aki előtt meggyőződésem, hogy még csodás sportsikerek és fantasztikus életút áll!

S, hogy mit adhat még, és adott eddig a sport Ritának?  Én abban hiszek, hogy egy világbajnok nem csak példa és példakép, az ő csodás eredményei mindannyiunk ajándéka, szépsége, a sokszor fájdalommal és lemondások sorával megtűzdelt igazságos küzdelmek eredménye, a bátorság az öröm és a haladás példája! 

Legyünk mindannyian büszkék rá, s reménykedjünk abban, hogy Rita fantasztikus eredményei korosztálya és a nála fiatalabbak felé is inspiráló lesz, melynek eredményeképpen egyre több fiatal gondolhatja majd azt, hogy sportolni, küzdeni, egy célért mindent megtenni nem csak lemondásokkal, hanem rengeteg örömmel, szép élményekkel, a világ megismerésével, új barátságok megkötésével, fantasztikus közösségekhez történő tartozással és egy boldog, egészséges és kiegyensúlyozott felnőtt élet megvalósulásának reményével kecsegtet.

Nagy szeretettel gratulálunk Nagy Rita világbajnokunknak, hiszen kicsit azt gondolom, Röszkeiként Ő a miénk is, kívánjuk, hogy további sportpályafutása és élete legyen kiegyensúlyozott, sport és magánéleti sikerekben és eredményekben egyaránt gazdag!”